2011. szeptember 28., szerda

Madarak

Kedves Kolléganőm, Barátnőm, Györgyi esküvőjére nagy szomorúságomra nem tudtam elmenni,a hétvégén. De aztán az előkészületek kapcsán némileg részese lehettem az örömüknek. 

Györgyiék gyönyörű, egymásba fonódó madarakat ábrázoló motívummal díszítették esküvőjük minden kis részletét. A tortát is ezzel szerették volna megcsináltatni, de a cukrászdákban vagy horror árért vagy olyan technikával tudták volna megoldani, ami Nekik nem tetszett. Nekem is elpanaszolta bánatát, minek hatására elvállaltam a díszek elkészítését, mintegy nászajándék gyanánt. Bár nem voltam teljesen biztos a sikerben, vagyis hogy az általam kigondolt technika beválik-e, de végül -némi kitérők után- sikerült megvalósítani és ahogy elmesélték, mindenkinek tetszett a végeredmény.

A szép, sok vonalból álló motívumot le kellett egyszerűsíteni, hogy meg lehessen oldani, de azért így is aranyosak maradtak a madarak.
Szóval először csokoládéval próbálkoztam.

Jó lett, de kételkedtem a tartósságában, ami be is igazolódott, mert a sütőpapírról nem lehetett leszedni. A fehércsoki ugyanis túl lágy volt még száradás után is.

Aztán jött a már jól bevált tojáshab. Ezzel is a tartósságban volt a hiba. A felület nagysága miatt a levételkor ez is összetörött. Így végül sütöttem két hajszálvékony piskóta alapot,amiből kivágtam a madarak kontúrját.
Aztán erre készült el a két ölelkező madár képe, szintén tojáshabból. A fekete hab a cukor mellett némi kakaóval lett kikeverve.

Végül mindkét dísz elkészült,
és szerencsésen túlélte a szállítást ill. a tortára helyezést is. Az egyik egy fehér túrótorta, a másik egy fekete csokitorta dísze lett.

Györgyiéknek és az idén férjhez ment összes barátnőmnek pedig sok-sok boldogságot kívánok!



2011. szeptember 27., kedd

Régóta váratott magára - Éva torta

Bizony, régóta...Sokan kérdezték mikor kerül fel, de sajnos megint nem jutott idő a blogra. De mint tudjuk, jobb később, mint soha, ezért aztán ez is eljött.

Lássuk az Éva tortát. Aki szereti a lekváros sütiket, annak biztosan elnyeri a tetszését. Főleg ha azt is elárulom, hogy a lekvár bizony eperlekvár kell legyen. Ettől lesz más, mint egy sima csokitorta.
Éva torta

I. tortalap hozzávalói:
4 tojás
5 ek. cukor
pici vaníliás cukor
5 ek. liszt
1 tk. sütőpor

II. tortalap hozzávalói:
4 tojás
5 ek. cukor
pici vaníliás cukor
6 ek. darált dió
4 ek. liszt
1 tk. sütőpor

Krém hozzávalói:
4+4 ek. cukor
1 cs. vaníliás cukor
4 tojás sárgája
1 tojás fehérje
2 dl tej
1 ek. liszt
25 dkg vaj
kakaó
rum
eper lekvár

A fent felsorolt hozzávalókkal megsütjük a kétféle tortalapot, figyelve arra, hogy a cukrot a tojásokkal jó habosra verjük, pár csepp vízzel könnyíthetünk is rajta, majd a sütőporral elkevert lisztet ill. a másodikban a darált diót már csak kézi habverővel keverjük hozzá a tésztához. Sütőpapírral bélelt, 24 vagy 26 cm-es tortaformában sütjük.

A krémhez 4 kanál cukrot, a tojásokkal, a liszttel és a tejjel sűrű péppé főzzünk, majd mindezt kihűtjük. Közben habosra verjük a vajat újabb 4 kanál cukorral, végül hozzáadjuk a kihűlt tojásos  pépünket  is. Ezután a krémet kétfelé vesszük, nem megfelezve, hanem inkább 1:3, 1:4 aránnyal, mivel a csokis krémből 2 sor kell ill. ezzel kenjük majd a torta külsejét is. Tehát a kisebb felébe belekeverünk egy nagy kanál eperlekvárt (ízlés szerint növelhető), ez kerül majd a torta közepébe. A nagyobbik felébe pedig ízlés szerint kakaót ill. kevés rumot keverünk. A tortalapokat ketté vágva a következőképpen állítjuk össze a tortát: 
  • a vaníliás piskóta egyik fele lesz a torta alja
  • erre csokikrém kerül, 
  • majd a diós tortalap egyik fele, 
  • rajta az epres vaníliás krém, 
  • újabb diós piskóta, 
  • azon csokikrém, 
  • majd végül a vaníliás piskóta másik fele.
Ne felejtsük el a tortalapokat megtisztítani a krémmel érintkező felületeken ill. nem árt a krémmel való megkenés előtt némi vízzel hígított rummal meglocsolni minden tortalapot, hogy finom szaftos legyen a sütink.

A torta oldalát megkenjük a maradék csokikrémmel, a tetejére pedig olvasztott csoki  vagy házilag készített csokiréteg kerül.

Nálam ez a torta első esetben sima, egyszerű díszítéssel készült, de a második lagzinál már muszáj volt valamit beújítani. Ezért amikor megláttam Mohakonyha honlapján ezt a tortát, tudtam, hogy ki kell próbálnom ezt a fajta díszítést. Nekem nem sikerült olyan szép csipkésre, mint Mohának, de elsőre ennek is örültem. A honlapon jól le van írva a technikája, így nekivágtam és végül néhány darab túlélte a sütőpapírról való levételt. Így nézett ki míg száradt:

Aztán most szeptember elején, kedves barátnőm, Anikó esküvőjére megint nekiláttam ennek a tortának és újra ezt a díszítést szántam neki. Sajnos végül fénykép nem készült a kész tortáról, pedig ezen már mind a négy dísz íves formában készült és most már picit szebbek is lettek.
De itt is szinte tömeggyártásba kezdtem, hogy biztosan megmaradjon belőle annyi, amennyi egy tortára kell.
 Végül sikerült a dolog, sőt még a búcsúi csokitortámra is maradt belőle néhány.